Rég írtam már bejegyzést, most éppen mérges vagyok, kicsit stresszes.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
„A stressz eredetileg a szervezetnek az ingerekre adott nem specifikus válaszát jelölő orvosi szakkifejezés volt. Mai értelmében azonban jelentése nagyjából „folyamatos feszültség” vagy „tartós idegesség”, mely rendszerint egy vagy több állandó negatív ingerre adott tartós válaszreakció a szervezet részéről. A tartósan fennálló stressz akár komoly egészségkárosodást eredményezhet, mivel gyengíti a szervezet ellenállóképességét.”
Szerencsére jut idő kikapcsolódásra, nem ezzel van a baj, mert nem fogok 8 óráknál többet dolgozni, de a munka maga eléggé idegőrlő mostanság. Már jó ideje csak ezen a feladaton dolgozom, és még megsaccolni se tudom a végét. Közben látom, hogy a tervezők mennyit dolgoznak, és milyen sok fejleszteni való akad majd a rendszerben. Szóval, ha végzek ezzel a feladattal, akkor jöhet a következő adag trágya. Pedig lett volna lehetőségem a váltásra, és nem akármilyen projektre, de én balga inkább maradtam. Azért a Microsoft –os banki rendszer projekt biztos jól mutatott volna az önéletrajzomban. Még is inkább maradtam itt, mert a szabadságok már itt legalább le vannak tervezve, a másik projekten meg július végéig biztos le lettem volna kötve. Na mindegy, így jártam…
Egyébként maga a stressz tényleg korunk egyik népbetegsége. Szerintem jó pár ember elmondhatja magáról még rajtam kívül, hogy stresszes életet él. Munka, tömegközlekedés, dugók, vizsgaidőszak az egyetemistáknál. Kevés alvás, legalábbis részemről biztos, átlagban 5-6 órákat alszom, ami szerintem nem elegendő. A stresszben ráadásul az a szép, hogy egy olyan betegség, ami több mentális betegség előzménye lehet, ilyen például a depresszió, neurózis, alkoholizmus. Bár az én esetemben szerintem a magas vérnyomást köszönhetem ennek, ami nem mentális. Azonban alapjába véve szerencsés vagyok, hogy csak ilyenkor idegeskedek munka közben, amint lejár a munkaidőm, utána megyek kikapcsolódni. De most éppen szét tudnék verni valamit, ezért inkább ebbe a blog bejegyzésbe vezetem le a feszültségemet.
Azért másoknak legyen szép napja!